Hőszigetelés

Egy lakóingatlan szigetelése elsősorban (a hangszennyezés és persze a beázás elleni védekezés mellett) az energiaveszteség elkerülését biztosító hőszigetelést jelenti. Könnyen kiszámolható, hogy egy átlagos(!) méretű ház esetében is, 30-40%-os hőveszteséggel kell kalkulálni, ami a falak, a nyílászárok és a tető nem megfelelő szigeteléséből adódik. Ez óriási veszteséget jelent, ami ugyanekkora mértékben emeli meg az ide vonatkozó havi rezsikiadásainkat is.

A falak megfelelő védelme az elsődleges feladat, hogy minimálisra szoríthassuk a felesleges hőveszteséget. Ezenfelül egy helyesen szigetelt falnak egyértelmű előnye az is, hogy védelmet biztosít a penészedés és gombásodás, illetve az épület komolyabb fizikai amortizációja ellen, illetve a feleslegesen kialakuló, úgynevezett hőhidak elkerülése miatt, állandó, jóleső hőérzetet biztosít a bentlakók számára.

Abban az esetben, amikor komoly költségcsökkenést szeretnénk elérni az energetikai kiadások tekintetében, az első és egyben az egyik leghatékonyabb lépés a hőszigetelés korszerűsítése.

REGISZTRÁCIÓ

A regisztráció díjmentes, pár adat megadásával megteheti az első lépést.